Percre pontosan öt évvel ezelőtt indult el az Öt év – öt nyelv blog. Ahogy az a névből is látszik, az öt év lejárt, ideje számot vetni a dolgokról. Mindenféle kertelés nélkül vágjunk is bele, előbb azonban nézzük meg, honnan is indult ez az egész. [Ez egy 3500 szavas cikk, tehát akkor ülj el olvasni, ha van időd :)]

Zavaros kezdetek

2009. január 25-ét írtunk, mikor is nagy rákészülődés után bepötyögtem az első szavakat és elindítottam a blogot, aminek az volt a célja, hogy dokumentálja, ahogy megkísérlek megtanulni öt év alatt öt nyelvet, elfogadható kommunikációs szinten. Az egész csak egy kis naplónak indult, amiben magamnak, meg esetleg pár ismerősnek leírom, hogy mit csinálok.

Ha tudtam volna, hogy mire vállalkozok! (Gyk: fogalmam sem volt)

Megmosolyogtató visszaolvasni a legelső írást: olyan dolgokkal dobálóztam (mintha bármi fogalmam lett volna róla), hogy „egyedül megtanulni egy nyelvet, tanári segítség nélkül”, meg „igyekszem naponta írni”, de a legmókásabb, hogy már rögtön a legelején TOTÁLISAN elméreteztem a dolgot:

„Mielőtt elérném a 30 éves kort, öt nyelven (az anyanyelvemen kívül) szeretnék tudni kommunikálni.”

30 éves tavaly májusban voltam, az öt év meg most jár le, így annak ellenére, hogy mérnöki és programozói végzettségem van, elég gyenge példát mutattam számolásból. Jól indulunk. Na de hogy hová jutottunk?

Az én öt évem

Öt év rettentően hosszú idő. Öt évvel ezelőtt, a januári Ausztrál nyárban, egy szál rövidgatyában a verandán kezdtem el pötyögni a blogot. Most Magyarországon élek és a kemény hidegben pötyögöm a blogot.

Az öt év alatt a bloggal is rengeteg minden történt, ahogy az én életemben is: sok öröm, sok csalódás, utazás, új barátok, régiek elvesztése, magánéleti drámák, életmódváltások, rengeteg tanulás, szűnni nem akaró tudásszomj, sok sikerélmény, szeretet, depresszió, kemény csaták, magány, szerelem, rengeteg munka, aztán újabb örömök, újabb csodálatos emberek, újabb kemény csaták, élmények, immáron több tapasztalattal a nyakamban.

Persze ezekből a blogon éppen csak annyi látszott, amennyit arra érdemesnek tartottam és ez így van jól.

Emellett pedig ott volt végig a blog. Most így visszagondolva, nem is tudom, hogy öt évvel ezelőtt mi más állandó volt az életemben, ami most is így megvan, mint a blog.

Rengeteg mindent adott, rengeteget tanultam belőle és tőletek, a pozitív, néha kritikus, néha feddő, de többnyire jogos levelekből, kommentekből, írásokból. És itt nem (csak) a nyelv(ek)re gondolok.

Na és a nyelvek?

Ja, igen. A nagy elmélkedés közben majdnem megfeledkeztem arról, hogy az öt év alatt több-kevesebb sikerrel megismerkedtem öt nyelvvel. Némelyik elragadott, némelyik elkápráztatott, némelyik lenyűgözött, némelyik kicsit eltaszított, de mindegyikből tanultam valamit. Mindegyiktől kaptam valamit.

Mi valósult meg az eredeti célból?

Ma már tudom, hogy a célkitűzés az egyik legfontosabb dolog a nyelvtanulásnál (vagy bármilyen nagyobb horderejű dolognál), így ha lenne egy időgépem, a mai fejemmel visszamennék öt évvel ezelőttre és lekevernék egy jó nagyot az akkori önmagamnak. Mit tudtam én, hogy mire vállalkoztam, mit érdekelt az engem? Van még öt teljes évem rá!

Akik évek óta követik a blogot, tudják, hogy voltak időszakok, amikor hónapokig nem is írtam semmit (mégis kitartottak mellettem!), mert éppen olyan szakaszában voltam az életemnek, hogy a nyelvtanulás volt a legkisebb gondom.

Aztán egy laza másfél évvel ezelőtt kezdtem el érezni, hogy itt valami nincsen rendjén. Nem csak magamat, de az olvasókat is becsapom. Nem lehet ezt így csinálni, ideje egy kicsit jobban belehúzni a dolgokba, mert a százalékok eléggé rosszul állnak ott a jobb oldalon – gondoltam.

Siker, nem siker?

Ha csak egy pillantást vetünk a jobb oldali százalékokra (amire mindjárt kitérek bővebben is, és amik MEGLEHETŐSEN szubjektívek): teljesen egyértelmű a kép.

Nem sikerült.

Nem sikerült, aminek több oka van, de teljesen felesleges magyarázkodni, nem is akarok. Volt, hogy hónapok maradtak ki, volt hogy ellazáztam, volt, hogy belelkesültem, aztán megint lanyhadt a dolog. Öt év nagy idő, az ember akarva-akaratlanul is hullámzik.

Ez meglátszik a teljesítményemen és a blog minőségén is. Saját mentségemre legyen mondva, hogy az vesse rám az első követ, aki hajszálpontosan tartotta magát az öt évvel ezelőtti terveihez. 🙂

Másfél évvel ezelőtt kezdtem érezni, hogy most már nagyon letértem a kijelölt útról, jobb lesz egy kicsit ráerősíteni. Tudtam, hogy veszett fejsze nyele, de nem mertem kimondani, még magamnak sem, mert attól féltem, hogy magával rántana a mélybe.

De ettől függetlenül ezt az utolsó másfél évet becsülettel végigküzdöttem, ezt mindenki előtt  vállalom. Az, hogy ez nem volt elég az eredetileg kitűzött célokhoz – nos, egyértelmű.

Ugyanakkor már egy ideje érlelődött bennem a gondolat: nem fog sikerülni elérni a kitűzött célt. NA ÉS? Na és akkor mi van? Mi történik? Nem fog leszakadni az ég, nem ér véget a világ és a legkevésbé sem fognak kirúgni sehonnan, vagy élve megnyúzni miatta. Az, hogy én személyesen nem értem el, amit akartam, azzal egyedül magamnak tudok és kell elszámolnom.

Az, hogy nem sikerült, számomra nem jelent egyet kudarccal. Távolról sem.

Valamicskét azért mégiscsak tanultam: teljesen beleszerelmesedtem a spanyolba, a gyerekkorom óta gyűlölt némettel is egészen jóban lettem, angolul ma már anyanyelvi szinten beszélek, megismerkedtem az orosszal és rátaláltam a kínaira, amit a jövőben szeretnék sokkal jobban megismerni.

Ha öt évvel ezelőttre visszanézek, akkor ahhoz képest már nem csak magyarul tudok, de már meg tudok szólalni angolul is (hiába volt angoltudásom, nem mertem beszélni) és egy kis vérfrissítés után spanyolul és németül is vígan el tudok diskurálni egy jó sör mellett. Az orosszal nem mernék ilyenre vállalkozni, a kínaim pedig messze van ettől.

Számtalan csodálatos embert ismertem meg a nyelvek által, amiért már eleve megérte belevágni a dologba, még akkor is, ha csak egy szót tanultam volna meg minden nyelven. Van azonban ennél egy sokkal fontosabb dolog.

Ti.

Ahogy már írtam, ez az egész csak kis naplónak indult, aztán egy idő után elkezdte olvasni pár ismeretlen, aztán egy idő után kaptam pár bíztató emailt, aztán még egy kis idő után kaptam pár emailt, amiben a véleményemet vagy segítségemet kérték valamilyen nyelvtanulási témában. És ekkor értettem meg: ennek a blognak ez a lényege.

Hogy motiváljon másokat, hogy megmutasson egy csomó olyan dolgot, ami nem teljesen egyértelmű. A mai napig meglepődöm, hogy kapok olyan leveleket, hogy „köszi, hogy megmutattad ezt vagy azt az oldalt, fogalmam sem volt, hogy léteznek ilyenek, mert azt hittem, a nyelvtanulás egyenlő a nyelviskolával”.

És innentől kezdve igyekeztem ebbe az irányba kormányozni az Öt év – öt nyelv hajóját. És milyen jól tettem!

Az elmúlt években MEGSZÁMLÁLHATATLAN mennyiségű emailt, kommentet, üzenetet kaptam, amelyekben megköszönték a sok segítséget és bíztatást, amit a blogon keresztül kaptak. Olyanokat, mint:

Köszönöm a blogod és elkötelezettséged, ugyanis habár zötykölődős és rázós útnak indult, de végül sikeresen megtanultam angolul (többek közt a sok tanács és eredmény hatására, amit megosztottál velünk), s most minden percben aratom a gyümölcsét. Köszönöm a lehetőséget is, hogy írhattam egy vendég-posztot! Mérföldkőnek éreztem és egy élmény volt erről másoknak is beszámolni. A poszt megírása óta véleményem szerint megdupláztam az angol tudásom minden tekintetben. További sok sikert kívánok az életben és ne hagyd abba az írást! A blogod egy kiemelkedő színfolt a magyar weboldalak közt.

Papp Norbert

Régóta próbálkozok nyelvtanulással, de nem vagyok elég kitartó. Egyedül csinálom és nincs ami húzzon nyüstöljön h gyerünk „Tanuljál”. Iskolában más volt a helyzet, ott úgymond a versenyhelyzet miatt tanultam mert én akartam a legjobb lenni a csoportban. És az érettségi is sima ügy volt. Szóval csak azért írok neked mert tudatni szeretném hogy írásaid ötleteid nagyon hasznosak nekem. És mikor egy kicsit beleunok a dolgokba vissza olvasgatom a bejegyzéseid. Köszönöm h kitaláltad a blogodat és remélem még sokáig próbálsz segíteni rajtunk.

Szekeres Krisztián

Köszi! Amióta a Blogodat olvasom (használom) egész szép rend lett a fejemben. 🙂
Nem érzem azt , hogy hiába tanulok. Lett önbizalmam és kitartásom. Nagyon használható a blog! Még egyszer KÖSZI!

Ha te nem vagy, sose gyűjtök magamban össze annyi motivációt, hogy nekiálljak az angolnak egyedül. A bemutatott módszereknek hála remekül megy, már lassan négy hónapja minden nap több órát szánok rá és imádom minden percét!

Gratulàk ahhoz, amit eddig elértél. Sokmindenkit motìvàlsz azzal, hogy megmutatod, minden csak szorgalom és ésszerű tanulàs kérdése.

Az elejétől olvasom a blogot, és szinte végig nyomon követtem a fejleményeket. Főleg az angol tudásom elmélyítésében és a spanyol tanulmányaimban nyújtott rengeteg segítséget. Legfőképpen az apró tippek, trükkök tetszettek, illetve az időmenedzsment. A spanyol tanulásba ezeket próbáltam beilleszteni, már amennyire tudtam ill. lustaságom azt engedte. Akárhogy is sikerült, nagyon sokat segített!

Gratula a munkádhoz!!! Sok sikert a folytatáshoz! üdv. Pallagi Tamás

Én azok táborába tartozom, akik a háttérben rendszeresen olvassák a blogodat, de nem írtam, commenteltem, reagáltam még semmire. Úgyhogy ezúton szeretném megköszönni a munkádat. Nekem sokat segített a blogod. Egyrészt általad ismertem meg az Ankit, amit azóta rendszeresen használok, miattad olvastam Lomb Katót, és nagyon sok mindent kipróbáltam, amire itt az oldalon kaptam ihletést. Nem mondom, hogy mindig mindennel egyetértek, és hogy minden bejött, de nem is ez a cél.

Az elmúlt pár hónapban az elejétől végigolvastam a blogodat, azt hiszem tényleg minden posztot láttam. Eszméletlen sokat fejlődtek a módszereid (és a bejegyzéseid is ;D), és azzal, hogy te öt év alatt tökéletesítetted és beszámoltál róla, nekünk rengeteg időt spóroltál. Köszi 🙂

Nagyon tetszik a hozzáállásod, és legfőképp a kitartásod! Szerintem ezt az Iron Man példázza a legjobban, ami mindent elárul számomra. Nagyon örülök, hogy a hobbidból sikerült ilyen népszerűségre szert tenned — fiatalos, lendületes az egész, emellett humorod is van. A legjobban a link- és eszközajánlókból tudtam profitálni, pl az Anki és a Quizlet remek lehetőség. Sok sikert!

Ősz elején találtam rá a blogra és nekem nagyon sokat segített, főleg a motivációban és hogy leüljek a seggemre és tanuljak!:D Ennek köszönhetően végre nekimentem az angol felsőfokúnak és immár egy (legjobb minősítésű) CPE nyelvvizsga büszke birtokosa vagyok!

Csak csináld tovább Bálint!! 🙂 Azzal hogy te tanulsz és őszintén elmondod hogy megy, erőt adsz másoknak és motiválod őket. 🙂 Engem is.

Én minden nap megnézem, hogy frissült e az oldal. Sokszor találtam a kommentek között is építő jelegű hozzászólást.

Természetesen kaptam kritikákat is bőven és miután túlvoltam a kezdeti durcizáson, rájöttem, hogy majdnem mindegyik jogos volt.

Ezúton is köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot és valamilyen formában felhívták a figyelmem arra, hogy lanyhulok, vagy lustulok, vagy nem teljesen jó irányba megy a hajó.

Tudom, hogy a néha éles szavaikkal ők is jót akartak, hiszen különben nem vették volna a fáradtságot, hogy leírják. Jól elraktároztam ezeket a dolgokat és igyekszem tanulni ezekből. A dicséret és a köszönet nagyon jól esik, a fejlődés azonban a kritikából jön. Úgyhogy még egyszer köszönet érte.

A százalékok

Ez az, amiért megint csak járna egy tasli az akkori önmagamnak. Múlt nyáron volt alkalmam egy teljes hétvégét  Richard Simcottal tölteni (aki nem ismerné: a világ egyik legismertebb többnyelvű embere, aki nagyjából 30 nyelven érteti meg magát), egy nagy felismerésem lett.

Éppen akkoriban fejeztem be az intenzív, három hónapos némettanulást, és kérdezte, hogy hogy állok a némettel. Azt mondtam, hogy „egész jól”. Az ő válasza meg az volt erre, hogy ez két nagyon különböző dolgot is jelenthet.

Vagy nagyon nagy arcom van és igazából csak egy kávét tudok kérni, meg jegyet venni a vasútállomáson, vagy nagyon szerény vagyok, és a németemmel akár elmehetnék tanulni is Németországba. Mind a kettő jelentheti azt, hogy „egész jó”.

És itt esett le a tantusz: a nyelv és a nyelvtudás nem egy kőbe vésett aranybulla, hogy akkor én most x vagy y szinten tudok z nyelven, hanem függ attól, hogy kivel, hol, mikor, mit, miről, hogyan beszélek (írok, stb.).

Ha a fordított kötésmintákról kellene németül kiselőadást tartanom és a három perces szereplésem után ítélnék meg, hogy akkor most én tudok németül vagy sem, akkor egyértelműen nem. Ha egy kiváló, füstös berlini kocsmában kell a nyelvekről beszélnek németül, akkor hihetik azt, hogy egészen jó a németem.

Közhely, de relatív. Ma már tudom, de a százalékokat nem tudtam levenni. Sok vita tárgyát képezték, most végre le tudtam írni, hogy öt év távlatából hogy gondolom. Ez persze csak a saját véleményem, és természetesen mindenkinek megvan és meg is lehet a sajátja, nyugodtan fejezzétek ki őket a lenti kommentekben!

A nyelvek

Egy gyors áttekintő, nyelvekre lebontva, hogy hova is jutottam.

Angol

Többen a szememre vetették, hogy ez nem ér, nem is számít bele az öt nyelvbe, mert angolul már tudtam, mikor elkezdődött az öt év. Igen, ez igaz. Tudtam valamennyire. Nagyon MESSZE volt az a tudás attól, amennyire most tudok.

Egy furcsa csavarnak köszönhetően úgy alakult az életem, hogy Ausztráliában éltem két évet, ahol egy időre úgy egyedül maradtam, mint az ujjam. Amint azt már említettem, hiába volt egész jó az angolom, nagyon nehezen szólaltam meg. Mit cifrázzam? Nem mertem beszélni.

Ezért merem belevenni az öt nyelvbe az angolt, mert az „egyből a mélyvízbe” taktikával sikerült átugranom a pszichológiai gátat, onnan pedig teljesen bevenni a nyelv bástyáját.

Matt és Russell barátomnak köszönhetően ma már nem csak „angolul” tudok, hanem „ausztrálul” is, ismerem a szlenget, a kultúrát és alapvetően, ha egy kicsit gyúrok még az akcentusomon, egy nem anyanyelvű embernek minden további nélkül el tudom adni magam anyanyelvűként.

Spanyol

A szívszerelmem. Nem tudok betelni a hangzásával, különösen, ha egy spanyol hölgy beszéli azt. Ez volt az első nyelv az angol után, amit igazán egyedül kezdtem el tanulni.

Mindent megpróbáltam, eleinte főleg az input módszerrel próbálkoztam, mert nagy naivan azt hittem, hogy ha majd sok szöveget hallgatok, meg sokat olvasok, akkor egyszer csak hipp-hopp, folyékonyan fogok beszélni. Naiv voltam. Nem lehet folyékonyan beszélni, hacsak nem gyakorolsz. Sokat.

Csak beszélni ugye nehéz, meg kényelmetlen, meg hülyén hangzik, így mindenki keresi a csodamódszereket, amivel lenyelnek egy pirulát és másnapra már folyékonyan beszélnek az adott nyelven. Mennyi ideig reménykedtem én is ebben! Aztán egy bő év után rá kellett döbbennem, hogy nincs ilyen.

Egészen jól értettem spanyolul, de nem tudtam beszélni – mitől is tudtam volna, ha soha nem gyakoroltam? Egy jó nagy kihagyás után újra elővettem, és egy elég rendhagyó módot választottam a passzív spanyolom aktívba fordítására: vettem egy vonatbérletet és körbevonatoztam vele Spanyolországot.

A jelenlegi szintemen ez már megint megkopott, egyszerűen azért, mert nem használom a mindennapokban – aminek záros határidon belül véget akarok vetni. Még szerencse, hogy nem szűnik meg a blog, mert így majd ti is olvashattok róla. 🙂

Német

Általános iskolában tanítottak németül, de csak annyit értek el, hogy valami rettenetes módon meggyűlöltem. Igazán kiváló pedagógiai érzékre vall 9 éves gyerekekkel igeragozási táblázatokat magoltatni, rögtön meg is jött mindenkinek a kedve a némethez.

Aktív ellenállásom gyümölcsözőnek bizonyult: kivédtem a német nyelv mindenféle támadását, így a középiskolába úgy vonultam be, hogy egy szó nem sok, annyit sem tudtam volna megszólalni.

Aztán arra gondoltam, hogy miért is ne adnék neki egy esélyt az öt nyelv keretében? Látva, hogy Benny (a világ legismertebb nyelvi bloggere, személyes cimborám) mit tudott véghezvinni, és is belevetettem magam a nyelvbe. Három hónap alatt akartam egy magabiztos alapot felszedni, ami mondjuk úgy, nem annyira sikerült.

Aztán egy évvel ezelőtt, jóval több nyelvtanulási rutinnal újra nekifutottam egy három hónapos etapnak, ezúttal sokkal jobban sikerült. Nagy titok nem volt benne, egy hónap aktív tanulás után, a maradék két hónapban minden áldott nap egy teljes órát gyakoroltam a beszédet. Ha nem is tudtam tökéletesen, de azért megértettem magam Berlinben.

A jelenlegi szintem ennél jóval kevesebb, passzívabb, csakúgy, mint a spanyolnál. Viszont nagyon megkedveltem, úgyhogy eldöntöttem, hogy el fogok érni egy stabil, magas szintet, ami szintén majd közlésre kerül a blogon (hiszen a kérdőívben jeleztétek, hogy továbbra is olvasnátok a nyelvtanulási kalandjaimról).

Orosz

Ez támasztotta a legnagyobb kihívást. Tavaly nyár elején megszavaztattam az olvasókkal, hogy milyen nyelvet tanuljak – hogy arról írhassak, ami őket/titeket érdekel.

Toronymagasan az orosz nyert, így nem volt más választásom, mint belemerülni Dosztojevszkij csodálatos nyelvébe. Léhűtőségem (és a fent említett okok miatt), erre is három hónapot adtam magamnak, ami alatt 200 órát akartam beletenni a nyelvtanulásba – erről csak egy hajszállal maradtam le.

A végére viszont már iszonyatosan kiégtem, egyáltalán nem élveztem a tanulást, túlvállaltam magam, túlnyomtam, kiégtem. Eljutottam egy alap szintre, de fogcsikorgatva, amiből azt a tanulságot vontam le, hogy nem lehet mindent erőltetni. Ugyanakkor felszabadító érzés, hogy nem is kell – és azt már tudom, hogy az orosz nem nekem való, a jövőben valószínűleg nem fogok vele foglalkozni.

Igen,  összetett, komplex, nem ez a baj, hiszen az írást is meg lehet tanulni egy-két óra alatt. Egyszerűen nem nekem való és szerencsére apáinkkal ellentétben nekünk már nem kötelező tanulni. Így a meglévő energiáimat olyan nyelvek tanulásába szeretném fektetni, amiket élvezek.

Ez egy hatalmas felismerés számomra – úgy nem lehet sokáig tanulni egy nyelvet, ha az ember nem élvezi. Az olyan, mint naponta 3 foghúzás, érzéstelenítő nélkül.

Kínai

A kínaiba pusztán érdeklődésből kóstoltam bele anno. Aztán nagyon megtetszett. A logikája, a felépítése, a kultúrája. Sajnos az öt év alatt erre a nyelvre tudtam a legkevesebb időt és energiát fordítani, értékelhető teljesítmény annyi volt, hogy egy hónap alatt sikerült letennem a bővített alapfokú nyelvvizsgát belőle, ami egy hosszabb tanulmányra készített volna elő, de sajnos ez a dolog csúszik, rajtam kívülálló okok miatt. Beszélni nem, alap szinten viszont tudok olvasni kínaiul.

Az évenkénti összefoglalókról itt olvashatsz: első év, második év, harmadik év, negyedik év, ötödik év.

A saját véleményem

Soha, egy pillanatig sem bántam meg, hogy belevágtam ebbe az egészbe és elindítottam a blogot. Voltak rögös pillanatok, olyankor viszont ti futottatok a segítségemre és tartottátok bennem a lelket. Ebből is látszik, hogy a nyelvtanulás egy közösségi élmény, egy közösségi dolog, olyan mint a szex: azt másokkal együtt érdemes, lehet csak csinálni.

Hogy miből milyen szinten vagyok és hogy elégedett vagyok-e? Nem vagyok elégedett, mert nem beszélek folyékonyan öt nyelven.

De elégedett vagyok, mert az öt év alatt olyan tanulási rutint szedtem magamra (megannyi tapasztalattal), hogy tudom: ha kell, bármelyik tanult  nyelvet záros határidőn belül vissza tudom hozni az eredeti szintre, illetve, ha egy teljesen új nyelvet kellene elsajátítanom, már tudnám, hogy hogyan álljak neki és hogyan érjem el a kitűzött célom.

Nem vagyok elégedett, mert sokkal többet beletehettem volna a dologba. De azt is megtanultam, hogy a korholással nem sokra megyek.

Mégis elégedett vagyok, hiszen több ezer embernek segítettem és kis túlzással, változtattam meg az életét – ez egy egészen hihetetlen élmény.

És ez a tudás/tapasztalat nekem most mindennél többet ér. Ez teszi lehetővé, hogy még tovább írjam az Öt év – öt nyelv blogot, mert még rengeteg mondanivalóm van, rengeteg tippet, trükköt, tapasztalatot szeretnék még megosztani veletek és másokkal, hogy másnak ne kelljen végigszenvednie azokat a dolgokat, amiket én a saját hibámból tanultam meg (például, hogy nincs csodamódszer.)

Rengeteg dolgot megpróbáltam, rengeteg dolgot elhibáztam és éppen ezért rengeteget tanultam a saját hibáimból. Ez volt a másik nagy tanulság számomra: hogy az iskolákban belénkvert hiedelmekkel ellentétben hibázni jó, hibázni kell, a hibák felhívják az ember figyelmét arra, hogy hova kell egy picit jobban figyelni.

Triviális közhelynek hangzik, de valahogy mégsem az. És ez a nyelvtanulásra hatványozottan igaz.

Tehát nem, nem sikerült az eredeti tervem, de igen, képes vagyok jól és hatékonyan nyelvet tanulni, így a tudat, hogy bármikor meg tudok tanulni egy új nyelvet, mindennél többet ér nekem.

A ti véleményetek

Végezetül pedig szeretném befejezni ezt a cikket (és nem a blogot!) azzal, ami a legfontosabb: veled/veletek. Hogy kitartottatok, hogy olvastatok, hogy bátorítottatok, hogy mindig volt egy jó szavatok, hogy vettétek a fáradtságot és leírtátok a sikereiteket, hogy vettétek a fáradtságot és leírtátok, hogy figyeljek oda jobban.

Nagyon sokat jelentett minden támogatás és éppen ezért szeretném én is visszaadni, amit csak tudok. Továbbra is írni fogom a blogot, még több emberhez szeretném eljuttatni a nyelvtanulás örömét és hogy nem is olyan nagy ördöngösség ez. Ebben pedig te/ti tudtok a legtöbbet segíteni. És milyen jól csináljátok!

A tavalyi, negyedik szülinap statisztikái így néztek ki: abban az évben 60722 ember kereste fel a blogot, ez az utolsó évben már 103972 ember volt. Akkor átlagosan havonta 5060 ember olvasta a blogot, ma ez 8664, a legutolsó hónapban pedig már több mint 14000-en olvasták. Ha a teljes öt évet nézem, akkor 223083 ember látogatta meg a blogot. Ez Magyarország 1/40-e. 🙂

Rengeteg olvasóval személyes kapcsolat is kialakult, többek életre szóló barátokká váltak, valakik aktív támogatók lettek, valakik a blogot hirdették mindenhol.

A teljesség igénye nélkül, néhány ember, akivel a blog nélkül nem találkozhattam, nem kerülhettem volna kapcsolatba, akiknek mindig volt egy jó szava (még ha élőben éppen nem is találkoztunk soha): Farkas Dániel, Marosi Polla, Zwickl Évi, Votisky Petra, Szalai Gabriella, Fülöp Tamás, BonFire, Pallagi Tamás, Vörösmarthi Judit, Benny Lewis, Füstös Attila,Veller Gyöngyi, Harkai Daniella, Papp Norbert, Bán Annamari, András Lincoln, Csepregi Zsuzsanna, Olasz Tímea, Pappné Demeter Emese, Boros László, Ellenbacher Barbara, Giczi Kinga, Gál Imre, Foglné Sárosi Adrienn, Kiss Anna, Montvai Marcsi, Brayden Hulett, Lucski László, Kotró Zsolt, Baksa Tímea, Szkálosi Attila, Csontos Flóra, Urbanovics Anna, Fehér Gábor, Bodacz János, Isii An, Lukács Viktória és még sokan mások.

Nekik és még sok más embernek is köszönhető, hogy a blog és a blogon keresztül én eljuthattam a Kossuth Rádióba, hogy előadhattam az első Poliglott Konferencián, hogy számos interjút csináltak velem a különböző újságokban és honlapokon, hogy a HVG Goldenblog versenyén a 3. helyen zárhattam. Köszönet érte mindenkinek, egyenként.

Hogyan tovább?

Noha az öt év lejárt, nem tudnám elképzelni, hogy abbahagyom a blog írását (mint azt a tavaly április elsejei tréfa elég jól mutatta, a poén lelövése itt). Az éppen futó kérdőív keretében belül szeretném megtudni, hogy te/ti mit szeretnétek itt látni – és aszerint kialakítani a dolgokat.

A blog tehát nem áll meg, hanem egy picit átalakul: ennek első lépése a kérdőív kielemzése és egy komplett designváltás lesz. Átalakított struktúrával, új funkciókkal, letisztultabb kinézettel, új logóval. Új lesz tehát, de mégis a régi. Igyekszem a régi minőséget hozni benne, de olyan formára szabva, ami nektek a legmegfelelőbb.

A kérdőívet eddig több mint 400 ember töltötte ki, a lezárást meghosszabbítom jövő szerdáig, így kerek egy hét áll a kitöltéshez rendelkezésre.

Minél többen szóltok bele, annál pontosabb képem lesz arról, hogy hogyan is tovább. Mert az Öt év – öt nyelv eddig nagyrészt rólam szólt – de innentől sokkal inkább rólatok fog! Természetesen addig sem áll le az élet, rengeteg írnivaló témám van még, amik az eddigiekhez hasonlóan, heti rendszerességgel fognak ide kikerülni.

Köszönöm tehát az eddigi figyelmet, most pedig ti jöttök.