Ági története tipikus: egészen jól elboldogult az angol értésével, de a tudását nem tudta, nem merte használni.
Miért?
Egyetlen negatív élmény elég volt ahhoz, hogy évekre visszavesse a haladásban. És mindeközben azt gondolta, hogy benne van a hiba.
Mi sem áll távolabb az igazságtól!
A negatív élmény (amiről ő maga ír hamarosan) 2 problémát is okozott neki:
- Mivel egyszer nem értették meg, azt gondolta, hogy soha többé senki nem érti meg, amit mond angolul
- Mindenki más jobban beszél nála angolul
Ezért az egyetlen “logikus” megoldáshoz folyamodott: inkább nem szólalt meg angolul, hiszen akkor nem kerül majd ilyen helyzetbe. Ez érthető, és éppen ezért nagyon nehéz!
Ágiban mindig is ott volt a vágy, hogy ki tudja magát fejezni angolul, hogy tudjon kommunikálni, hogy a turisták és a munkatársak elől ne kelljen elfutnia.
De egy negatív élmény mindent felülírt.
Szerencsére a vágy erősebb volt a negatív élménynél – csak egy utolsó lökés kellett neki, hogy áttörje az akadályokat.
Ez volt a Szólalj meg! kurzus.
A munkát beletette, követte pontosan a lépéseket és borzasztóan szép eredményt produkált: már nem fél használni az angolt és keresi a lehetőségeket, hogy használhassa!
Tudja pontosan mit és hogyan kell csinálnia ezután, hogy elérje a folyékony szintet. Persze, sokat kell még tanulnia, de nem bánja – hiszen az akadály leomlott, most már csak csinálni kell.
Az ő története következik azzal, hogyan győzte le a megszólalási parát.
A kurzus előtt
A legnagyobb problémám a nyelvvel az volt, hogy attól féltem, hogy nem értem meg amit mondanak, és itt ezzel meg is szakad a beszélgetés.
Sajnos ezt egyszer át is éltem, nagyon kellemetlen volt.
A munkahelyemen felhívtak telefonon angolul. Semmit nem értettem. Háromszor visszakérdeztem, és még akkor sem értettem.
Az illető idegesen lecsapta a telefont, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
Utána már meg sem próbáltam telefonon beszélni, sőt kerültem a külföldiekkel való személyes kapcsolatot is.
A kérdezgető turisták elől is menekültem.
A másik problémám, hogy a munkahelyemen egyre több fiatal van, akik magabiztosan beszélnek angolul, mikor külföldi ügyféllel kell beszélniük.
Én ilyenkor menekülök, és nagyon rosszul érzem magam.
Azt gondoltam, hogy én már lekéstem mindenről, ha nem jutok ki anyanyelvi területre, nincs nyelvérzékem, soha nem fogok merni megszólalni, pláne nem megértetni magam angolul.
Ez történt a Szólalj meg! kurzusban
Őszintén, először arra gondoltam, hogy nahát én ezeket a kurzusban lévő feladatokat úgysem fogom megcsinálni.
Aztán, ahogy végignéztem a videókat, arra jöttem rá, hogy tényleg nem én vagyok az egyetlen ezzel a problémával, és ha ezt most nem próbálom meg végigcsinálni, akkor soha nem fogom…
De bíztam Bálintban és a rendszerben.
Újra meghallgattam a videókat, kijegyzeteltem a kulcsszavakat, írtam egy bemutatkozót, amit megtanultam, és fel is vettem videóra.
Már ez is rendesen kimozdított a komfortzónámból, de tudtam, hogy ez a helyes irány.
Én beszélgető cserepartner keresése mellett döntöttem. Nem volt könnyű, akiket először találtam, azokról hamar kiderült, hogy mégsem az akit kerestem, de végül sikerült.
Az első akivel beszélgettem egy indiai fiatal volt, aki nem akart magyarul tanulni cserébe, hanem csak kíváncsi a magyar kultúrára. Majd kiugrott a szívem a helyéről, mikor meghallottam a skype hívóhangját.
Az első pár mondatnál oldódott a hangulat, mert arra a kérdésemre, hogy hall-e, lát-e azt válaszolta, hogy igen, látja a hajamat. 🙂
(És megértettem!!!!, persze változtattam a laptop dőlésszögén).
Ettől a pillanattól kezdve szerencsére el is felejtettem, hogy izgulok (persze ezt csak utólag gondoltam végig). Nagyon nehéz volt megértenem a kiejtését, többször vissza kellett kérdeznem, de szerencsére nagyon türelmes volt, megismételte többször is a mondandóját.
Rá kellett jönnöm, hogy senki nem fog keresztben lenyelni, ha visszakérdezek, mert éppen elsőre nem értettem meg mindent. Ez a folyamat része. Csak annyira bénító, hogy már neki sem kezdünk. De valahogy túl kell esni ezen a részen!
A legjobb érzés az volt, mikor vége lett, es elmondhattam, beírhattam a csoportba, hogy MEGCSINÁLTAM! NAGYON BOLDOG VOLTAM!
A videót szigorúan követtem, ezért meg is jutalmaztam magam egy kis édességgel. 🙂
Ő volt az első ideális beszélgető cserepartnerem. Mivel párhuzamosan vagy tíz embernek küldtem üzenetet, közben visszaírt egy svéd hölgy, aki magyarul tanul. Mivel itt magyarul kezdtük a beszélgetést, és nagyon sok közös vonást találtunk, hamar feloldódtam, és az óra második felében már lazábban kezdtem bele az angolba. Persze sajnos itt is volt, többször is, hogy elkezdtem egy mondatot, amit nem tudtam befejezni, és újra kellett fogalmaznom, emiatt kicsit kellemetlen volt.
Ez nem elkeserít, hanem motivál a tanulásban, hogy a következő alkalommal ez kevesebbszer forduljon elő.
A kurzus eredménye
A jövő hétre meg is beszéltünk egy újabb időpontot, ehhez témát még a héten egyeztetünk. Az indiai fiatallal pedig valószínűleg ma fogok másodszorra beszélgetni.
Az, hogy tudom, hogy újra beszélnem kell, engem motivál, hogy fejlesszem elsősorban a szókincsemet, készüljek a beszélgetésre. Ebben éreztem a legnagyobb hiányosságot, nem annyira a nyelvtanban, hiszen megértettek.
A kurzus nélkül sosem lett volna bátorságom ebbe belevágni.
Nagyon sokat segített az is, hogy rendszeresen elolvastam a csoporttársak bejegyzéseit, és láttam, hogy sokan vannak hasonló helyzetben, mint én.
Bálinték folyamatosan támogattak a háttérből, ez a levélváltás jól mutatja, hogy pontosan mi is történt:
A kurzus után – hogyan tovább?
A két beszélgetőpartneremmel szeretném ha megmaradna a beszélgetések heti rendszeressége. Ha mégsem, már nem érzek félelmet, hogy keressek mást, mert azt már látom, hogy a legtöbbet a skypos gyakorlás segít.
Mindenképpen szeretném fejleszteni a szókincsemet, meg persze a nyelvtant is. Elhatároztam, hogy bármilyen napom is van, minimum fél órát angolozok önállóan minden nap.
Ehhez vannak témákat feldolgozó nyelvkönyveim is, fogok olvasni és filmet nézni is angolul.
Célom, hogy eljussak arra a szintre, hogy akkor se parázzak, ha személyesen kell megszólalnom, de ehhez a bátorságon kívül pótolnom kell a nyelvi hiányosságaimat is. Most már nem érzem ezt lehetetlennek.
Köszönöm, hogy megalkottad a Szólalj meg! kurzust.
Ági
Személy szerint borzasztó büszke vagyok rá – az ilyen sikersztorik erősítenek meg abban, hogy igenis jó és van értelme annak, amit csinálok, csinálunk.
Azt hiszem, hogy a kurzus lényegét ez a levéltáltásunk foglalja össze a legjobban:
Aztán 2020. májusában küldött egy újabb emailt:
Ági elől elhárult az akadály, nincs többé lefagyás és gyomorgörcs, bátran beszélget, bátran gyakorol – amitől természetesen egyre jobb lesz. Nagyon büszke vagyok a teljesítményére.
A Szólalj meg! kurzus nyelvtől független – így ha félsz, hogy nem értik meg, hogy mit mondasz, vagy nem érted meg, hogy neked mit fognak mondani, vagy egyszerűen csak gyomorgörcsöd van attól, hogy meg kell szólalnod a nyelven (de nagyon szeretnéd), akkor segíthet neked is.
A kurzus részleteit itt találod.
Remélem találkozunk és a következő sikersztori a tiéd lesz – mert mindez lehetséges.
Bálint
