Orosz tapasztalatok az első hét után

Ma tíz  napja, hogy döngetem az orosz nyelv kapuit, az alábbi cikkben pedig szeretnék beszámolni a kezdeti tapasztalataimról, illetve, hogy mire jutottam ennyi idő alatt.

Mivel lelkes hívője vagyok a „szabályozni csak azt lehet, amit mérünk is” elvnek, ezért még az orosz projekt előtt létrehoztam egy online táblázatot, amiben a napi haladásomat jegyzem fel, és amit bárki bármikor megtekintheti.

Mivel 90 napos etap szombattal indult, ezért a szombat-vasárnap számít csak abba a hétbe, a két nap alatt majdnem 4,5 órát sikerült beletolnom a tanulásba. Ez főleg a nyelvvel való ismerkedés a WW módszer jegyében, illetőleg a már német projektnél is alkalmazott szótanulással zajlott, mi több zajlik. A második héten már majdnem 15 órám fekszik a dologban, tehát bátran mondhatjuk, hogy az Öt év – öt nyelv nekem egy félállás. 🙂

A vasárnapi, meglehetősen lanyha teljesítmény az erős szombati szülinapozás rovására írandó.

Orosztanulás - első hét

Nyelv ugye nincs szavak nélkül, ezért megint azzal kezdem, hogy rendszerezetten megtanulok 600-1000 fontos szót az első hónapban, közben szép apránként belenyalok a nyelvtanba, hogy a második hónaptól kezdve aktívan, minden nap tudjam gyakorolni a nyelvet.

Ákom-bákomok

Noha néhányan nem mulasztottak el figyelmeztetni, hogy az orosz ábécé megtanulása és olvasása is már emberes feladat, a jegyzeteimet visszanézve az egész nem vett igénybe többet 3 óránál.

Itt persze inkább arról van szó, hogy a 80/20 elmélet értelmében nagyon megválogatom, hogy mit tanulok meg és mibe fektetek energiát – azt viszont szisztematikusan. Mivel olvasnom mindenképpen meg kell tanulnom (különben nem tudnék anyanyelvű anyagokból mondatokat és kifejezéseket gyűjteni), ezért jobbnak láttam túlesni rajta az elején.

Az ábécé meglepően nem bonyolult, infantilis lelkületem az egészet úgy fogtafel, mint amit kb. 8. éves korunkban játszottunk unokatesóimmal: mintha saját titkosírást gyártottunk volna, amit csak mi tudtunk elolvasni.

Igaz ugyan, hogy a kiejtés nem mindig teljesen egyértelmű (például az o-ból a hang lesz, ha nem hangsúlyos, vannak keményítő, illetve lágyító jelek, sőt, az sem egyértelmű, hogy hová esik a hangsúly egy szóban – éppen ezért ezt minden szónál külön meg kell tanulni), de némi gyorstalpaló, utána pedig célorientált hallgatással ez könnyen dekódolható.

Azt mondanám, hogy kb. 5 óra (dedikált) hallgatás után már nagyjából helyesen ki tudom ejteni az orosz szavakat – persze azért még messze van a folyékony olvasástól, de egyelőre ez a szint tökéletesen megfelel. Nem kell mindent ma megtanulni.

Az írás

Ha az előbb már szóba jött az ábécé és a 80/20 szabálya, akkor gyorsan meg is jegyezném, hogy belefektettem 3 órát abba, hogy megtanuljak oroszul gépelni, a rendes orosz kiosztás szerint (aki esetleg szeretne egy magyaroknak jobban kézre álló kiosztást, az ezt töltse le, köszönet érte Palotai László olvasónknak).

Ennek két oka van: egyrészt csak így tudom bevinni Ankiba a mondatokat (amiből azt vállaltam, hogy 3000 darabot szeretnék megtanulni augusztus végéig), másrészt a kézírásos orosz megint tök máshogy néz ki, mint a nyomtatott és tanuljon meg még egy ábécét az, akinek.

Technikai ember révén már magyarul sem igazán tudok írni kézzel, nem fogok időt pazarolni rá, hogy oroszul megtanuljak írni – jó eséllyel soha nem fogom használni. Ennyit a Pareto szabályról.

Oroszul jelenleg 17 szó per perccel tudok gépelni, ami azért messze van a magyaromtól (összehasonlításképpen ez 85 szó per perc körül van), de amire kell, arra pontosan elég. Sokkal több energiát nem fogok belefektetni, hogy gyorsabb legyen, hiszen mikor gépelem be majd a mondatokat Ankiba, úgyis fogom gyakorolni és szépen fog az növekedni.

Nyelvtan

Ahogy azt már a beharangozóban is írtam, végig fogom venni a Colloquial Russian nyelvkönyvet, amiből szép apránként tudom felszívni majd az orosz nyelvtant.

Sajnálatos módon itt elkövettem egy nagy bakit – ugyanis konkrétan aznap rendeltem csak meg a könyvet, mikor a projekt elkezdődött és mivel a Book Depository angol cég (anyanyelvű könyvek rendelésére (bármilyen nyelven) a legjobb lehetőség, mert az egész világon ingyen házhoz szállítják – melegen ajánlom!), ezért még legalább egy hét mire ideér.

Emellett az Assimil nyelvcsalád orosz kötetével is ismerkedem Klára jóvoltából – eddig nem használtam, és annak ellenére, hogy francia, nagyon jól összerakott cuccnak találom. Persze csodát nem kell várni tőle, de tetszik, hogy tematikus (100. kis lecke) és jól összeszedett.

Azt mondják, hogy az orosz összetett – és biztosan így is van. Én azonban inkább szeretek úgy nézni a dolgokra, hogy mi bennük a könnyű és onnan megfogni a dolgot. Például oké, hogy vannak az oroszban nemek, de közel sem annyira kacifántosak, mint mondjuk a németben.

Igeidőkkel sincs úgy meghintve, mint mondjuk az angol, arról már nem is beszélve, hogy nincsenek benne névelők.  A mondatszerkezete is elég rugalmas, így ha elsőre esetleg kicsit furcsa szórendet is használunk, tökéletesen meg fognak érteni. Igaz, hogy egy kicsit több mássalhangzó van a nyelvben a kelleténél, de azért közel sem olyan vészes, mint mondjuk a cseh.

Félreértés ne essék, nem lebecsülni akarom a nyelvet, egyszerűen csak onnan támadni, ahol a legsebezhetőbb. Aztán ha már fél térden van, lehet felmászni a hátára és dárdát döfni a szemébe. De addig egyelőre megpróbálom csak elgáncsolni.

Összbenyomás

Dióhéjban tehát ennyi történt az első héten, a nyelvi alapozás továbbra is folyik az első hónapban, plusz feladat még, hogy találjak pár lelkes anyanyelvűt (illetve oroszul folyékonyan beszélő) embert, akit a második hónaptól nyaggathatok és kikészíthetem a kérdéseimmel és nyökögésemmel.

Végezetül pedig szeretném megköszönni mindenkinek, aki emailben, kommentben, vagy valamilyen más formában rögtön a segítségemre sietett és biztosított a támogatásáról. A rengeteg küldött anyagot még most is nyálazom és természetesen minden ki fog ide kerülni, ami átmegy a rostán.

Ja, igen – neveztek páran a kis közös kalandunkra – a nyár végéig három Öt év – öt nyelv olvasó is tanulni fog oroszul (illetve biztosan több, csak ők vállalták), az ő haladásukról is szó lesz majd a továbbiakban. Még nem késő beszállni – ha csatlakoznál, dobj egy mailt a balint kukac otevotnyelv pont címre. Addig is, hajrá!

Tetszett ez az írás? Osszd meg másokkal is!

Ezek is tetszeni fognak

Olvasói sikersztori – Topa Judit

Judit klasszikus megszólalási parával küzdött és örök újrakezdőként vergődött az angoltanulás útvesztőjében. De nem adta fel, és akármennyire is félelmetes