Német C1 projekt összefoglaló V.

Március 20-án új projektbe kezdtem az Öt év – öt nyelv+ keretében: az év végéig felsőfokúra akarom fejleszteni a némettudásomat a jelenlegi B1 szintről, ez pedig az ötödik összefoglaló arról, hogy mi történt eddig.

A berlini kalandok után megkezdődött a második etap a 3×3 hónapos német projektből – túl vagyok egy nehéz ponton, valamint új célt is kijelöltem a második harmad végére.

Túl a katyvaszon!

Ahogy a rendszeres olvasók már tudják, az elmúlt pár hónapban volt néhány igen nehéz időszak, mert elértem a katyvasz pontot németből is (mikor az ember tanul-tanul, de a jó életnek nem érzi a haladást), ez pedig erősen demoralizáló tud lenni.

Örömmel jelentem, hogy az elmúlt pár hétben túllendültem a ponton és ismét rakéta sebességgel haladok a kitűzött célom felé.

Hogy mi történt?

Mikor az ember eléri a katyvaszt, az azt jelenti, hogy amit addig csinált, az innentől fogva nem működik, valamin változtatni kell. Július elején vettem egy nagy levegőt és tartottam egy kis szünetet – leültem analizálni, hogy pontosan hol is tartok, hogy hova megyek és ehhez mit kellene tennem.

Úgy találtam, hogy az akkori szintem nem volt megfelelő arra, hogy bármilyen témáról ha nem is hibátlanul, de viszonylag értelmesen tudjak beszélni – nem is lehetett volna, ez irreális elvárás. Éppen ezért leszűkítettem a témaköröket, amikről beszélni szeretnék (egyelőre) és ezeket tudatosan gyúrtam, többnyire Markkal (az egyik gyakorlópartnerem).

A megoldás

Ahelyett, hogy véletlenszerű témákról dumáltunk volna, össze-vissza ugrálva (ez magas fokú szókincset igényel), kiválasztottunk adott témákat, ami mindkettőnket érdekelte. Szerencsére nagy az átfedés, így ezzel nem volt gond, többek között a nyelvtanulás, blogolás, írás, utazás, önfejlesztés témaköröket vettük alapul, ezekből indultunk ki.

Mikor ezekben a témákban már viszonylag otthonosan mozogtam, szépen elkezdtünk tematikusan új témákat felvenni – mert végül is a C1 a célom, aminél képesnek kell lennem gyakorlatilag bármilyen témáról érdemben beszélni.

Ehhez én a germanpod101.com oldalt használtam – itt rövid, lényegre törő, mókás leckéket találhatsz, német és angol átirattal, különböző szógyakoroltató, kiejtéstréner és egyéb segítségek keretében. Egy-egy órára Mark kiválasztott nekem egy-két leckét, azokból csinált egy kis glosszát (a legfontosabb új szavak jegyzéke), ezeket megtanultam és az órán ezeket direktben használtuk.

Természetesen sokszor elkanyarodtunk a témától, de ez nem baj, sőt! Hiszen ez azt jelenti, hogy emberi szinten tudtunk összekapcsolódni, hogy nem pusztán a német nyelv miatt dumálunk, hanem mert érdekli a másikat, hogy mit akarok mondani.

Az új cél

A fentiekből arra jöttem rá, hogy az elsődleges célom most az irgalmatlan szókincsbővítés, hiszen ez akadályoz meg abban, hogy több témáról tudjak kényelmesen beszélni. A nyelvtannal úgy ahogy tisztában vagyok, így ez most nem prioritás. A lényeg most tehát a szókincs, valamint a folyékonyság növelése. Utóbbira két marha egyszerű mód van: vagy valakivel/valakikkel beszélgetek, vagy az autológiát nyomatom.

A szókincs fejlesztése érzékeny téma, de szerencsére a mnemonika és az anki használatával gyerekjáték az egész (hiszen a szókincset akár zsebben is tárolhatod, ám a memória fejlesztése sem akkora ördöngösség).

Mivel eddig is minden megtanulandó kifejezést és mondatot Ankiba gyűjtöttem össze (ne feledd: nem tanulunk szavakat!), ezért a 4,5 hónap alatt jelenleg 2601 kártyám van. Ez nem azt jelenti, hogy 2601 különböző szó – egy szerepelhet több kártyán is, kifejezésekben, mondatokban, kipontozva, stb. (az Anki kártyatípusokról egy külön cikket is fogok írni).

Mivel műszaki ember vagyok, szeretek kézzelfogható célokat alkotni, amelyeket mérni lehet. Éppen ezért a második etap végére (2014. szeptember 20.) a következő a célom:

5000 Anki kártya

Ez sok és tekintve, hogy már csak bő másfél hónap van addig hátra, természetesen terv kell rá. A méréshez, megszokott módon, létrehoztam egy online dokumentumot, amit bárki, bármikor megtekinthet.

Ebben dinamikusan látszik, hogy hány kártyát kell naponta átlagosan megtanulnom, hogy elérjem a kitűzött célt.

A hangsúly tehát a szókincsbővítésen lesz a következő pár hétben, másodlagos cél a folyamatos gyakorlás, minden egyéb mellékes. Nincs nyelvtanozás, nincs írás, nincs semmi más, csak fókusz. Neki is ugrom.

A projekt itt tudod lépésenként végigkövetni:

Tetszett ez az írás? Osszd meg másokkal is!

Ezek is tetszeni fognak

Olvasói sikersztori – Topa Judit

Judit klasszikus megszólalási parával küzdött és örök újrakezdőként vergődött az angoltanulás útvesztőjében. De nem adta fel, és akármennyire is félelmetes