Olvasói sikersztori – Karsai Atanáz

Atanáz az év elején határozta el, hogy idén tényleg odateszi magát az angol tanulásban és megcsinálja a nyelvvizsgát. Eddig semmi újdonság nincsen – ő azonban szisztematikusan közelítette meg a tanulást – 4 hónap alatt közel 600 órát tett bele a nyelvbe. Meg is látszik, hiszen az eredménye 79% lett a középfokú Dexam komplex nyelvvizsgán.

A titka a pontos elszámolásban van. Íme a részletek:

Mutatkozz be röviden az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak! Ki vagy, mit kell tudni rólad?

Karsai Atanáz vagyok 22 éves. Szakács-bártender végzettségem van, viszont jelenleg nem dolgozom, ugyanis egy nyelviskolába járok a felsőfokú nyelvvizsgára készülve. Röviden annyit érdemes rólam tudni, hogy imádom a kihívásokat, és szeretek első látásra lehetetlennek tűnő dolgokat kitűzni magamnak.

Így volt ez az angol tanulással is, pár évvel ezelőtti tudásommal elképzelhetetlennek tűnt a nyelvvizsga. Így, hogy pár hónapja megszereztem, úgy döntöttem, nekivágok a felsőfoknak. Ami jelenleg szintén egy lehetetlen feladatnak tűnik, de úgy vagyok vele, ha mások megoldották ezt a problémát, akkor nekem is menni fog, ha pedig nekem megy, akkor neked is menni fog.

Azért merem ezt állítani, mert én tipikusan nem az az ember vagyok, aki csak úgy magába szívja az angolt, hanem le kell ülnöm és keményen bele kell tennem az órákat a tanulásba.

Milyen nyelvet tanulsz, mióta és miért?

Angolt tanulok, kb. 10 éves korom óta. Azért tanultam ezt, mert ez volt kötelező az iskolában, aminek nagyon örülök, mert Angliában élnek ismerőseim, így szerencse hogy nem németes osztályba kerültem.

Jelenleg a fő erő, ami hajt azok a külföldi barátaim, beszélgetni akarok velük, úgy mint egy itthoni barátommal, ez ad nekem erőt. Illetve én mindig arra gondolok, ha magyarul beszélek kb. 10 millió emberrel tudok kapcsolatot létesíteni, ha viszont angolul is beszélek, akkor szinte az egész világ megnyílik előttem.

Mióta és miért olvasod az Öt év – öt nyelv+-t?

2017-ben találtam rá az oldalra. Pont egy olyan témában keresgéltem, hogy lehet–e egyszerre két nyelvet tanulni. Én a különböző tanulási praktikák miatt szoktam olvasgatni, rengeteg hasznos információt és segítséget ad az oldal a tanuláshoz. Illetve még szeretném megemlíteni, Bálint havi üzeneteit, amik 5 érdekességet tartalmaznak, ezek nélkül el se tudnám képzelni a hónapokat!

Mi a kedvenc nyelvtanulási módszered?

A kedvenc módszerem az, hogy számolom a tanulással eltöltött órák számát.

Ez rengeteget segített nekem, előtte csak tanulgattam, de fogalmam sem volt, hogy mégis mennyit.

Viszont nem a táblázat hozta meg az igazi áttörést, mivel oké, hogy vezettem a táblázatot, de nem volt konkrét célom kitűzve. Számomra az, hogy napi 2 órát tanulok nem volt elég izgalmas cél. 2018 végén egyszer csak beugrott, hogy ugyan mégis hány óra alatt lehet megtanulni egy nyelvet, és ekkor találtam Bálint oldalán pont egy cikket erről. 600-800 óra.

Na ez a cél már jobban izgatta a fantáziámat. 2019 második napján otthagytam a munkahelyemet azzal a céllal, hogy 800 órát fogok tanulni a középfokú nyelvvizsgára, aminek az eredménye 550-600 óra lett 4 hónapnyi munkával, emellett iskolába is jártam, ami 150 óra volt ez persze bele van számolva. Teljes mértékben a tanulásra koncentráltam, a barátokra is csak havi 1-2 szer szántam időt.

Mi az, amiben a legjobb vagy, mi az, ami jól megy, mi az erősséged a nyelvtanulásban?

2018. nyarát volt szerencsém Angliában eltölteni, számomra a beszéd volt az, ami mindig is jól ment. Így az Angliában eltöltött idő rengeteget fejlesztett ezen a készségemen.

Milyen résszel szenvedtél a legjobban?

Habár a beszéd megy a legjobban, a szótanulással mégis problémák vannak. Úgy érzem, hogy passzív szókincsem elég tág, viszont használni már nem tudom őket az aktívban. A vizsgára készülés alatt nagyon küszködtem a szótanulással.

Hogyan lendültél túl rajta?

Rengeteg módszert kipróbáltam, hogy valahogy megtanuljam az iskolában elvárt szavakat. Először beírogattam az Ankiba, majd abba hagytam, mert túl sok időbe telt.

Aztán Bálint módszerét alkalmaztam, hogy felbontom a szavakat és rövid történeteket mondok velük, ez a módszer tényleg hatásos viszont én sajnos nem tudok rászokni, habár lehet, hogy ezt kellene.

Na ezután mentem tovább, vissza álltam a régi iskolás magolós módszerre amit mind használtunk, ez se volt jó.

Ezután egy haverom mondta, hogy építsek egy házat a fejemben, sétálgassak benne és mondjam el, hogy mit látok.  Így néz ki a módszer, ezt mondom magamban: bemegyek az ajtón, és megérkezek a folyosóra, belenézek a tükrömbe, látom, hogy kócos a hajam,  az utcáról hallok valami zajt, kinézek az ablakon és látom, hogy egy tömeg áll ott.

És akkor így szépen megyek össze vissza a lakásban, kitalálok mindenfélét a szavakkal, amiket meg akarok tanulni. Szóval ráálltam erre, viszont ez se volt igazán jó, mert elfelejtettem a sztorikat, szóval leírtam egy füzetbe a gondolataimat.

Ez bevált, de nagyon időigényes. Közben használtam az Ankit is amire kb 3000 szót letöltöttem, egy picit át állítottam, úgy hogy gyakrabban vissza dobja a szavakat.

Így gyakran napi 1000-2000 szót átnéztem. Sajnos én egyszerre akarok nagyon sok szót betenni a fejembe, minél rövidebb idő alatt.

Mi motivál téged a nyelvtanulásban?

A cél, hogy elérjem a kitűzött óraszámot, és a vágy hogy elérjem az áhított tudást.

Ha csökken a motivációd, mivel pótolod, hogyan növeled?

Őszintén bevallom, nálam a motiváció az elmúlt időszakban, sokkal inkább átment egyfajta akaraterőbe. Egyszerűen, ha az angolra gondolok, azt érzem, hogy meg akarom tanulni, ez elég erőt ad nekem, hogy akkor is leüljek angolozni, amikor semmi kedvem hozzá.

Mi az az egyetlen egyszerű dolog, ami a legnagyobb hatással volt a nyelvtanulásodra?

Nálam ez két dologból tevődik össze, a táblázat és az, hogy tudom hány órára van szükség egy adott szint eléréséhez.

Milyen vicces helyzetbe kerültél már az általad tanult nyelven?

Húú, számtalan vicces sztori történt, de van egy, ami lehet nem legviccesebb, viszont a kedvencem. Spanyolországban sétáltam egy helyi lánnyal, angolul beszélgettünk és én kérdeztem tőle valamit, ami úgy indult, hogy where, a csaj meg nem értette, hogy mi ez a szó, mert ő totál másképp ejtette, mint én.

Én pedig csak néztem, hogy ez egy alapszó, hát ne már, hogy nem tudod, hogy magyarázzam el neki?! Majd kb. 2 perc után leesett, hogy mivan. Aztán mondta lány, hogy: hát rosszul ejted ki ő ő-vel mondja (vör) én meg e-vel (ver). Viccesek ezek a kiejtésbeli eltérések, tudjuk a szavakat, viszont ha kicsit másképp ejtik, már egyből nem tudjuk.

Milyen jó tanácsod van más nyelvtanulók számára?

Nekem a legnagyobb problémám az volt, hogy a sok tanulásba néha belefáradtam, és voltak napok, amikor alig angoloztam, majd utána mindig bántam, hogy legalább egy filmet megnéztem volna.

Tehát ezt ajánlom, ha semmi kedved leülni tanulni, akkor legalább angolul nézz meg valamit, sorozatot, filmet stb.  Továbbá vedd magad körül angollal, átállíthatod a tv-t angolra, a telefonodat, rakhatsz cetliket a lakásban össze vissza, vagy csak írd le egy lapra, amit szeretnél megtanulni, tedd az íróasztalodra, és ha oda ülsz, akkor kezd azzal, hogy átolvasod.

Tetszett ez az írás? Osszd meg másokkal is!

Ezek is tetszeni fognak

Olvasói sikersztori – Topa Judit

Judit klasszikus megszólalási parával küzdött és örök újrakezdőként vergődött az angoltanulás útvesztőjében. De nem adta fel, és akármennyire is félelmetes