Frissítés: ez a cikk 2011-ben jelent meg, azóta rengeteg dolog megváltozott. 2014. márciusától 2015. májusáig megtanultam felsőfokon németül, ebből sikeresen nyelvvizsgát is tettem. Az egy év nyelvtanulási tapasztalatait itt foglaltam össze egyben.
Amint azt a t. olvasók már bizonyára tudják, szerkesztőségünk két hete újabb nyelvvel bővítette a repertoárt, mellyel elértem a bűvös 4-es számot. Nem másról, mint a németről van szó, melyet – gyakorlatilag – teljesen nulláról szándékozom bevenni.
Hogy egy kicsit izgalmasabbá tegyük a dolgokat, első lépésben három hónapot szánok az érthető beszéd elsajátítására – mely alatt természetesen nem felsőfokú, Goethei magasságokba emelkedő cirádás megnyilvánulásokat kell érteni, hanem funkcionális és magabiztos kommunikációt. Szóbeli kommunikációt.
Mérnök ember lévén szeretem a részleteket, szeretek tervezni és felépíteni előre a menetrendet – már ezerszer bebizonyosodott, hogy ez rettentően megnöveli a siker esélyét – és nem csak a nyelvtanulásban. Tehát, a teljesség igénye nélkül nézzük, hogy hogyan is állunk eddig.
Szavak, szavak, szavak…
A kommunikáció legkisebb értelmes egysége a szó – szavak nélkül nehéz (kivéve persze, ha a jelnyelvről beszélünk, ugye. :)). Ennek tekintetében úgy gondoltam, hogy be kellene lapátolni úgy 1000-1500 szót, amikkel már kedvemre játszadozhatok és kalandozhatok a nyelvtan csodálatos (?) birodalmában.
Pár héttel ezelőtt visongatva tapsikoltam, mikor rátaláltam a www.smart.fm oldalra – aki nem ismerné, annak pár szóban: A lényege, hogy egy csomó, előre elkészített szólistát kapunk, amiket a gép tol az arcunkba az SRS szabályainak megfelelően – ami, mint tudjuk, a létező leghatékonyabb szótanulási és elnemfelejtési (ez azért Kazinczy-díj gyanús szó) módszer.
Teljesen online, teljesen ingyenes – volt. Egyszer csak bejelentették – a megkezdett listáim közepén -, hogy viszlát, lehúzzuk a redőnyt, lehet átfáradni a www.iknow.jp-re, ahol lehet 1000 yen-t csengetni havonta a szolgáltatásért.
Boldogan fizettem volna érte, de egyrészt az új rendszer kiforratlan, másrészt ilyen embereknek nem vagyok hajlandó pénzt a zsebébe tenni. Abban már megegyeztünk, hogy a szavak nélkül nem megyünk sokra, ezért egyszerűen csak egy másik megoldást kell találni, ami hasonlóan hatékony – mert ugye nem érünk rá tökölni. Kapóra jött Benny barátom „Why German is easy?” kis könyve, melyben remekül összefoglalta azokat a „rövidítéseket”, amikkel sokkal gyorsabban lehet elsajátítani az alapokat.
Az elektronyos könyvhöz jár három pakli ANKI kártya, nagyjából összesen 2500 szóval – ezeket gyorsan be is röffentettem a programba és napi 100 kártyát le is pörgetek vele. Persze szigorúan kis adagokban – mint tudjuk, így sokkal jobb hatásfokkal maradnak meg a dolgok.
A problémásabb szavak megjegyzéséhez mnemonikai trükköket használok, így egy hónap alatt simán meglesz a kívánt szókincs. Persze csak elméletben – azért ezeket az újonnan tanult szavakat a beszéd hevében csípőből előhúzogatni, nos, nem kis bravúr. De mindenért a maga idejében aggódunk, ugyebár.
A szavak ismerete még nem egyezik meg a megértéssel
A már megtanult szavakat kontextusban erősítem meg – erre való az olvasás. Keresve sem találhatnánk jobb helyet német (és még 10 másik nyelv) anyagok felkutatására, mint a www.lingq.com oldalt.
Én Vera anyagait olvasgatom éppen, a nekem tetsző mondatokat természetesen belezúdítom az ANKI-ba, hogy később is emlékezzek rá (mivel villámprojektről van szó, ezért kizárólag magyar-német irányban). Amit nem értek, vagy nem vagyok benne biztos, kihagyom. Az egyszerű, érthető, és számomra fontos dolgokat írom ki.
Ebből még nem áll össze az egész!
Emellett, tetszik-nem tetszik, muszáj nyelvtant tanulni. Többen ajánlották (és többen ellenezték – Helló, Eszti! :)) – a Start Neu könyvet, végül mintegy másfél másodperces hezitálás után le is kaptam a polcról, a hozzátartozó munkafüzettel együtt. Némileg megbántam már, ezért csak érintőlegesen, a rám vonatkozó dolgokat dolgozom fel benne.
FRISSÍTÉS: A Start Neu egy borzalom, kerülendő!
A 80/20-as szabály elve itt is érvényesül – a meglévő dolgok 20%-a felelős az eredmények 80%-áért. Tehát minden repül, ami csak egy kicsit is haszontalannak tűnik.
(Frissítés: A Start Neu annak rendje módja szerint repült is. Az indokokért erre tessék.)
De te beszélni akarsz, nem? Akkor a beszélt szöveget is értened kell!
Mint azt már az input módszer miatt tudjuk, az, ha a háttérben megy valami német nyelvű dolog, sosem árt. Éppen ezért német rádió, a különböző kedvenc filmsorozataim német verziója, no és persze német zenék szólnak. Ha más dolgom van, akkor is körbevesz a nyelv. A hatékonyság titka a találékonyság, ugyebár.
És hogy lesz ebből beszéd?
Természetesen gyakorlással. Sok gyakorlással. A belső monológok, fogalmazások írása elengedhetetlen, ám magától értetődően egy partnerrel való interakció jelenti a mesterség elsajátításának leggyorsabb módját.
Akinek erre nincs módja, szégyenlősebb, illetve partnerhiányos, azoknak erősen ajánlott a Leicht Deutsch Lernen hanganyag, amely teljes egészében megegyezik az angoltanulásomhoz használt (és a mai napig általam bátran ajánlott) Effortless English anyaggal, csak éppen a német nyelvre szabva.
Villámgyors nyelvcserepartner felkutatása ügyében most is a Livemocha-hoz, valamint a lang-8.com-hoz folyamodok.
Nos, nagy vonalakban ennyi, nagyjából így áll a jelenlegi helyzet. Természetesen a későbbiekben szeretnék pár dologba egy kicsit részletesebben belemenni, és persze a tapasztalatokat is összefoglalni.
Május 10-én pedig minden kiderül. 🙂 Addig is, ha bárkinek bármilyen tanácsa, tapasztalat, tippje, trükkje, anyaga, linkje, könyve van, az ossza meg velem/velünk alul a kommentekben. Hajrá, jó szelet!
Frissítés: Ez a cikk 2011-ben született, azonban 2014. március 20-án egy új német projektbe fogtam, amelyben immáron a felsőfok a cél, az év végéig. A részleteket erre találod.