Sajnálatos módon a múlt héten egy kissé felelőtlen voltam, így pár végtaggal kevesebbet tudok igénybe venni jelenleg, ami nem könnyíti meg a cikk írását. Gondoltam, hogy ezzel a drámai felütéssel vezetném be a számomra egyik legfontosabb lépést az idei évben, mely nem más, mint a negyedik nyelv beiktatása az ‘Öt év – öt nyelv’ programba. Későn jövők itt tudnak informálódni az eddig történtekről. No, vágjunk a közepébe.
Az új nyelv: NÉMET
Egy páran biztosan emlékeznek még rá, hogy nem egyszer negatív hangot ütöttem meg germán testvéreink anyanyelve iránt, melyre elsősorban a súlyos, gyermekkorban, galád tanárok által elkövetett sérelmeket tudnék felhozni okként, melynek szenvedő alanya ifjú elmém volt. Nos, hadd magyarázzam meg, stílszerűen, a bizonyítványom.
Miért a német?
Több prózai oka is van a dolognak. De kezdjük az elején. Anno 9 éves koromban kezdtek el németül tanítani, amit az első évben kedveltem (lám, milyen fontos a tanár személye!), ám utána olyan borzasztó és pocsék tanárokat kaptunk, akik nem csak elvették a kedvét mindenkinek a tanulástól, de még erősen meg is utáltatták velünk a nyelvet. Hat teljes éven keresztül ment ez, melynek során egészen hatékony burkot sikerült kifejleszteni bármiféle germán behatás ellen.
Mondanom sem kell, tudásom a hat év után is kimerült abban, hogy „Ich heiße Bálint und ein große bier, bitte” – bár ez utóbbiban sem vagyok biztos (helyesbítés: biztos, hogy nem jó), hogy nyelvtanilag helyes. Tehát az oktatás sikerességéről és jelenlegi szintemről ennyit. Pedig kisdobos becsszóra, én küzdöttem. Nemes csatában hullottam el.
Ugorjunk előre az időben 10 évet – akkoriban számítógépes játékok honosításával kerestem a kenyerem. Egy nap kezembe akadt egy War Leaders nevű anyag, mely egy második világháborús stratégiai cucc – a történelmet mindig is kedveltem (és mint minden böcsületes férfiegyedet, a második világháborús tankok pedig különösen érdekeltek), így erősen belevetettem magam a kor tanulmányozásába, hogy hű képet festhessek az anyagról a fordításban. Vicces módon az anyag tömve volt történelmi hibákkal, amiket puszta szorgalomból magam bogoztam ki, így a magyar verzióba már a történelmileg (többnyire) helyes adatok kerültek – viszont ez óhatatlanul is közelebb hozott mindkét oldalhoz. Aki szerint pedig nem a Tigris a világ legjobb tankja, nos, azzal még vitatkozni sem vagyok hajlandó.
Éreztem, hogy némileg dereng valami a bensőmben a nyelv iránt is, ám ezt sörkonzervekkel sikerült elfojtanom – ha már itt tartunk, egy újabb német csoda, melynek nagy rajongója vagyok: a bajor sörök. Hmm. Máris két dolog, ami érdekel a kultúrából (ugyanez nem mondható el a kajáról).
És mint tudjuk, a tanulás alapja, hogy legyen valami érzelmi kötődés a témához – a habzó sörök és az Oktoberfest hangulatánál erősebb motivációt pedig pillanatnyilag nem tudnék felsorolni.
A következő esemény Benny barátom német akciója volt – három hónap alatt, teljesen nulláról letett a C2-es (felsőfokú) német nyelvvizsga 5 megmérettetéséből 4-et (a hallgatáson elvérzett). Számomra ez volt a döntő bizonyíték, hogy az, amit csinál – működik. Csakúgy, mint ő, magam is műszaki ember vagyok, tehát szeretem látni, hogy valami működik. Benny amúgy kidobott egy kis elektronyos könyvet német kalandjairól, melyben leírja, hogy milyen rövidítések léteznek a nyelv gyorsabb elsajátítására.
És végül az utolsó érv
Ahogy az a projekt mottójában is benne van, a cél: hatékony kommunikációs szintet elérni az adott nyelvben – ami főleg a verbális kommunikációra vonatkozik. Benny módszere pontosan egybevág ezzel, ezért úgy döntöttem, hogy magam is alávetem a kísérletnek. Aki esetleg nem tudná, röviden a módszer: a folyamatos passzív tanulás mellet (zene, film, hírek, rádió, stb. állandó hallgatása) a minél több aktív nyelvhasználaton van a hangsúly. Magyarul: bármilyen szegényes is a szókincsed és bármilyen sovány is a nyelvtanod, gyakorolj valakivel – hiszen a célod úgyis a kommunikáció, miért ne kezdenéd el már a legelején gyakorolni? A hogyanokról is miértekről később.
Az élet úgy hozta, hogy egy nagyon közeli barátom, aki perfekt német (noha nem anyanyelvű) tud időt szakítani arra, hogy majdnem minden (hétköz)nap gyakoroljon velem élőben.
A felállás
Hogy egy kicsit izgalmasabbá és mozgalmasabbá tegyük a dolgokat, bevezetünk néhány játékszabályt. Tim Ferriss óta tudjuk, hogy a szoros határidők felállítása dupla teljesítményre ösztönöz, ennek tekintetében a következő mókát ötlöttem ki magamnak:
Három hónap alatt, egészen pontosan 2011. május 10-éig, meg akarok tanulni érthetően kommunikálni németül, bármilyen szabadon választott, hétköznapi témában. Nem tökéletesen, ám folyékonyan és magabiztosan.
Nem próbálkozom nyelvvizsgával (valamiféle ragacsos undort érzek irántuk), azonban, hogy legyen valami tétje a dolognak: a három hónap végén egy videóval szeretném a t. közönség elé tárni, hogy meddig jutottam, illetve mennyire volt sikeres/sikertelen a kísérlet.
A fenti elmélet alapján azt találtam ki, hogy az egyedül elvégezhető dolgokat (tanulás, hallgatás, film, stb.) mind magamra vállalom, a társammal rendelkezésre álló időt pedig majdnem teljes egészében a kommunikáció gyakorlására fordítom (némi nyelvtani magyarázat azért nyilván kelleni fog). Az elmélet tehát az, hogy bármilyen keveset is tud valaki, el kell kezdeni gyakorolni – legalább azt, amit tud. Aztán szépen hozzátanulni, és így fejleszteni és növelni szépen a nyelvet.
Ez látszólag és némileg (mondjuk úgy 99%-ban) ellentmond az eddig általam hangoztatottakkal (a passzív tanulás és az input fontossága) – én inkább szeretek erre úgy gondolni, hogy a különböző módszerekkel való kísérletezés, és a leghatékonyabb dolgok összeollózása a montázsból. A passzív nyelvtanulás tehát továbbra is fontos része marad a folyamatnak, azonban kibővül a képlet a folyamatos gyakorlással.
Egyelőre tehát ennyi, a részletekről hamarosan. Nos, jobb nekiállni, mert a február amúgy is csak 28 napos! 😀 (UPDATE: Azért május 10. a határidő, mert akkor van születésnapom :D)
