Krisztina története sokaknak ismerős lehet: Svájc német részébe költözött a családjával, angolul egészen jól elboldogult, de ha németül kellett beszélnie, egyszerűen leblokkolt. Hosszú távon terveznek az országban maradni, így tudta, hogy muszáj legyőznie a német megszólalási paráját.
- Krisztina régi vágya volt, hogy spontán és szépen tudjon beszélni németül is – úgy, mint magyarul.
- Szerette volna, ha a kislánya büszke lehet rá, hogy ne legyen kellemetlen a barátai előtt, hogy az anyukája nem beszéli szépen a nyelvet.
- Szeretett volna karriert építeni az új országban.
- Szerette volna, hogy tiszteljék a tudásáért, hogy az ottaniak közé tartózónak érezhesse magát. Szeretett volna büszke lenni magára, hogy meg tudja csinálni.
Több diplomás, okos nő, a német valahogy mégis kifogni látszott rajta. Vagy mégsem?
Egy kis önreflexió után rájött, hogy:
- Noha nagyon szeretne beszélni németül, nem akarta mozgatni a száját. Inkább bezárkozótt otthon a szobába és keményen tanulta a nyelvet, csak beszélni ne kelljen
- Szorgalmas, nem ijed meg a kemény munkától, tehát biztos nem ezzel van a baj. De nem szívesen gyakorol. Akkor hogy lesz ebből beszéd?
- Frusztrálta, hogy sokadjára sem tudott megjegyezni egy kifejezést, vagy egy nyelvtani szabályt.
- Kétségbe ejtette, hogy ennyi tanulás után sem tud helyesen megszólalni németül.
- Félt attól, hogy mit gondolnak róla, hogy még mindig nem tud normálisan megszólalni 2 év után sem.
- A maximalizmusa megakadályozta, hogy kinyissa a száját. Ha valamit nem tud tökéletesen, akkor azt sehogy sem és punktum!
- Folyamatosan csak a hibáival szembesült, ami borzasztóan lerombolta a motivációját.
- No és persze az is zavarta, hogy mások, akik nála sokkal kevésbé tudtak németül, simán elboldogultak.
Ez a mondata tökéletesen összefoglalja a helyzetét:
„Frusztrált vagyok, mint egy öreg lélek, aki újjászületett, mindent tud, de csak most tanul beszélni, ezért semmit nem tud a tudásából a világ tudomására hozni„
Hogy hol tart Krisztina most? Éppen most vették fel egy „rendes”, irodai munkára.
Mégis hogyan?
Végigment a Szólalj meg! kurzuson, megcsinálta a lépéseket, keményen beletette a munkát és 4 hét alatt legyőzte a fejében lévő akadályokat. Nem jobban tud németül, mint 4 hete, hanem egyszerűen csak tudja használni azt, amit eddig is tudott.
Emlékszem, szombat reggel ittam éppen a kávémat, mikor olvastam az üzenetét, hogy levezényelt egy másfél órás munkainterjút németül és fel is vették! Szó szerint a telefonomra prüszköltem a kávémat.
Nagyon inspiráló a története – mert megmutatja, hogy ez lehetséges. Csak bele kell tenni a melót a helyes lépésekbe.
Svájcban élek, mégis angolul kommunikálok!
2017-ben kezdtem németül tanulni (akkor még Magyarországon). Eleinte egy magántanárral, hogy felkészüljek a német nyelvterületre történő költözésünkre.
Tulajdonképpen fél év alatt megkaptam a teljes nyelvtani alapokat, és megtanultam néhány alapvető szót, de még semmi közöm nem volt a nyelvhez.
Mikor kiköltöztünk, kezdtem el rákapcsolni, akkor ismertem meg az Öt év – öt nyelv blogot is, és a kezdeti klasszikus szótárfüzetes tanulást felcseréltem az Anki-ra.
Ez volt az első áttörés, mert végre nem azt éreztem, hogy hiába tanulok meg egy szót, 2 hét múlva elfelejtem, hanem a program mindig felhozta újra és újra, így végre hatékonyabb lettem.
Mellette online teszteket csináltam, TV-t néztem, rádiót hallgattam, hetente egyszer Skype-on tanultam a tanárommal, Ankiztam, de a lakáson kívül mindig csak angolul beszéltem, várva, hogy majd egyszer elkezd belőlem ömleni a német tökéletesen helyesen, folyékonyan.
Közben egyre rosszabbul éreztem magam, mert ez nem történt meg.
Meglehetősen nagyra nőtt a passzív szókincsem, volt sikerélményem, mert egyre jobban értettem a TV-t, de élő emberrel nem mertem kommunikálni, mert nem beszélek szépen és helyesen.
A frusztrációm pedig nőtt és nőtt, mert nagyon szerettem volna dolgozni, és lehetőleg irodában, és nem angolul, hiszen hosszú távban gondolkodunk a családommal.
Nem élhetek 10-20 évet német nyelvterületen úgy, hogy csak angolul beszélek. Illetve tudom, vannak, akik így csinálják, de én nagyon szerettem volna jól beilleszkedni, érteni hogy mit beszél a gyermekem a barátaival, és a hivatalokban ne ő fordítson nekem. :-)))
A Szólalj meg! kurzus
Aztán mikor már teljes kezdett lenni az elkeseredettség és a pánik, hogy hogy fogok én így rendes munkát találni, kiírta Bálint a „Szólalj meg” kurzust.
Óriási lelkesedéssel vártam, gondoltam itt a csodaszer, beveszem mint egy pirulát, és 4 hét múlva folyékonyan beszélek. 🙂
Bár ez azért nem így volt, és a kurzus alatt többször erősen el kellett hagynom a komfortzónámat. Már az elején is volt egy ilyen – van egy zárt, csak a tanulóknak létrehozott csoport, ahol be lehetett mutatkozni. Nem vagyok az a magamutogató személyiség, de úgy voltam vele, ha már itt vagyok, bizalmat szavazok az egész kurzusnak. Kicsit félve ugyan, de megírtam én is a bemutatkozómat – és nem harapta le senki a fejem, mi több, még “kedvelték” is! 🙂
Volt, hogy nagyon nem is volt kedvem az egészhez, mégis erőt vettem magamon újra és újra. Szerencsére a kurzus felépítése és Bálinték támogató munkája nagyon sokat segített ebben.
Arra gondoltam, hogy ugyan ez most nehéz, de ha nem csinálom, még nehezebb lesz, és továbbra is egyre rosszabbul fogom érezni magam.
Egy több diplomás, tapasztalt, felnőtt nő vagyok, és lehetetlen, hogy képtelen vagyok megugrani a megszólalás problémát! Annyian beszélnek körülöttem németül folyékonyan – olyan emberek, akik szinte nem is használják a nyelvtant, vagy csak éppen hogy, mégis nagyon jól boldogulnak! Tudtam, hogy a megoldást magamban kell keresnem.
A maximalizmusom a nyelvtanulásom során nagyon nagy akadály…
Egy szó mint száz, végigmentem a tanfolyamon, a lehető leglelkiismeretesebben próbáltam megcsinálni a feladatokat, és az egészet a munkakeresés témakörre építettem fel. Voltak nagyon nehéz pillanatok, például, amikor egy beszélgetőpartnert kellett keresnünk, akivel fel is kellett vennünk a beszélgetésünket. Ez már önmagában is nehéz feladat nekem, na de úgy tűnt, minden összeesküdött ellenem:
A váratlan lehetőség: munkainterjúra megyek!
A tanfolyam utolsó hetén jött egy lehetőség, behívtak állásinterjúra.
Na akkor jött a legnagyobb pánik, de azt is éreztem, hogy most vagy soha!
Az interjú első pár perce nagyon nehéz volt, alig bírtam megszólalni, annyira leblokkoltam, mikor kérték, hogy mutassam be magam röviden.
Pedig előtte az erdőben sétáltam tárt karokkal, majd a kocsiban is gyakoroltam a lazítást, ahogy a videóban tanultam. 🙂
Az első pár percet rutinból csináltam végig – hiszen a kurzusban megtanultam, hogyan kell jól bemutatkoznom. Nem kellett gondolkodnom, ez automatán ment. Ez segített feloldani a blokkot, megjött a bátorságom! Egészen jól sikerült az interjú első fél órája.
Már azt hittem, túl vagyok rajta, mikor kiment a hölgy, hogy behívja a férjét, és míg vártam, úgy éreztem, most kellene elszaladni…:)
De persze nem tettem, sőt, utána még egy órát teljesen kötetlenül és lazán beszélgettünk.
Őszintén szólva ez a rész nekem jobban ment, mint a betanult szöveg, de azért az az elején adott egy nagy magabiztosságot… Mármint a blokk után. 🙂
Éreztem, hogy az egész jól sikerült… És csodák csodája, 2 nap múlva hívtak, hogy enyém az állás! Rendes, teljeskörű irodai munka, sokrétű feladatokkal. Egyszerűen nem hittem el, madarat lehetett velem fogatni!
Úgyhogy most jön hogy élesben fogom végre használni a nyelvet…
Persze most meg emiatt izgulok rettenetesen, hogy jól helyt tudjak állni, de ugyanakkor azt érzem, csak a mély víz segít, hogy örökre elfelejtsem a nyelvhasználatot illető félelmeimet.
Most sem beszélek minden témában folyékonyan, és nagyon sok múlik azon, épp milyen napom van, mennyire vagyok kipihent, koncentrált, stb… de legalább elindult a dolog, és remélem, most már minden nappal egyre jobb lesz!
Annyira felbátorodtam, hogy ezt a zárt csoportban is megírtam – hátha másokat is inspirál a dolog. Igazából ezt a cikket is ezért írtam: hogy megmutassam: lehetséges áttörést elérni pár hét alatt és a már meglévő tudást merni használni.
Szeretném megköszönni a Szólalj meg! kurzust, nagyon sokat segített nekem abban, hogy előhozzam a már megtanultakat, elhagyjam a komfortzónámat és merjek beszélni…
Bár a betanult szöveg elmondása kicsit zavarba hoz, rég jártam már iskolába, de ez az interjú nem sikerült volna így, ha ezt nem csinálom végig. Remélem, hamarosan arról számolhatok be, hogy magabiztosan élek a német nyelvű munkakörnyezetben!
Nagyon köszönöm Bálint még egyszer!!!!! Ahogy fent is írtam, őrülten izgulok, hogy minden feladatot jól megértsek és teljesítsek ezen az “első” munkahelyen, és el ne küldjenek azzal, hogy nem elég a tudásom, de igyekszem magam azzal bíztatni, hogy az irodai világ számomra egy 15 éve begyakorolt környezet, illetve hogy tudták, mikor felvettek, hogy nem vagyok perfekt német, mégis rám esett a választásuk.
Szóval félelem, izgalom még azért van, de remélem, hamarosan ezt is levetkőzöm, és jól megtanulok úszni ebben a mély vízben! 🙂
Még mindig olyan hihetetlen hogy végre itt tartok és újra dolgozhatok, alig várom!!!!!!!
Hogyan tovább?
A hogyan tovább-ot illetően most gondoltam, túlélem az első 3 hónapot, közben marad az Anki a reggeli kávénál, beleteszem a munkahelyi szakszavakat, amik felmerülnek, útközben továbbra is németül hallgatom a rádiót, hétvégente pedig nyelvtanozok…
A témák kidolgozását és betanulását sem felejtem el….:-)).
Jövő ilyenkorra C1-C2 között szeretnék lenni, és annyira könnyedén és változatosan, szofisztikáltan beszélni németül, mint magyarul.
Gyerekkori vágyam Thomas Mann-t eredetiben olvasni, bár megpróbáltam, még kicsit nehéznek bizonyul, de már érzem, hogy hamarosan menni fog. De most a kommunikáció a legfontosabb…
Ja, és még valami!
Fel kellett hívnom az internetszolgáltatónkat, mert gond volt a vonallal, és nem az angolul beszélő ügyintézőt kértem, hanem maradtam a németnél!
És MINDENT MEG TUDTUNK BESZÉLNI! TELEFONON!!!!!! Pedig az végképp a mumusom… Utána megnéztem, 9 perces beszélgetés volt..:-))) Ha egy fal áttörik…:-)))
Na jó, azért biztos lesznek még kellemetlen helyzetek, de különböző autogén tréningekkel igyekszem magam csak a jóra programozni. Meg meditáció, és jóga, meg minden amit akarsz…:-)) Egyébként egy ilyen országváltás, nyelvtanulás felér egy erős személyiség tréninggel…És ha már itt tartunk, úgy tűnik, te vagy nálam az az ember, aki feszegeted a határaimat….:-)))
Kívánok másnak is ilyen és még nagyobb sikereket – ha beleteszed a munkát, a Szólalj meg! kurzus meg fogja hozni az eredményt.
Krisztina
Krisztina története az egyik kedvencem a sikeres Szólalj meg! tanulók közül. Mert jól mutatja, hogy lehetséges ledönteni az évek óta ott álló akadályt és pár hét alatt használni a már meglévő tudást.
Mi sem mutatja jobban, hogy mikor rákérdeztem, milyen az új munka, ezt írta (a személyes részeket kitakartam)
Látszik, hogy mennyire lelkes és noha egyáltalán nem tűnik könnyűnek az új munka, készen áll a feladatra – mindezt azért, mert rájött, hogy nem kell anyanyelvű szinten tudnia németül, hogy merjen beszélni.
Nincs előtte többé a lefagyás, a gyomorgörcs és a megszégyenülés lehetősége. Teljes sebességgel haladhat a célja felé: hogy felépítse új életét egy másik országban, egy másik nyelven.
A Szólalj meg! kurzus nyelvtől független – így ha félsz, hogy nem értik meg, hogy mit mondasz, vagy nem érted meg, hogy neked mit fognak mondani, vagy egyszerűen csak gyomorgörcsöd van attól, hogy meg kell szólalnod a nyelven (de nagyon szeretnéd), akkor segíthet neked is.
A kurzus részleteit itt találod.
Remélem találkozunk és a következő sikersztori a tiéd lesz – mert mindez lehetséges.
Bálint
