Az Öt év – öt nyelv+ nem csak az én nyelvtanulási kalandjaimról szól. 2015. októberében megismerkedhettetek Zsófival, aki eldöntötte, hogy 2016. május 28-ig megtanul középfokon németül, ebből pedig TELC B2-es nyelvvizsgát fog tenni.
Azt is vállalta, hogy az egész folyamatot dokumentálni fogja, hogy mindannyian végigkövethessük hogy mit is csinál. Magának is bizonyítani szeretne, ám a lelkes olvasói fogadtatás után szerintem nagyon sok embert fog motiválni a kalandja.
3,5 hónapja tanul németül (újrakezdőként), így eljött a második beszámoló ideje (az elsőt itt tudod elolvasni). Át is adom neki a szót.
A részcélok
2015. február 15-ig ezeket tűztem ki magamnak németből:
- 51. szókincsleckéig feldolgozni a Leicht Deutsch Lernen-t +3, 4, 5 kiegészítő lecke
- +1200 Anki kártya (összesen 2200)
- Gilmore Girls 4-6 évadot végignézni
- Heti 5 rövid fogalmazást megírni
- 1 könyvet kiolvasni németül
- Eljutni a Lazán németül 3. könyvnek a végére
- Hetente egyszer beszélgetni egy anyanyelvűvel
- Elkezdeni használni a Deutche Welle leckéket
Kemény akadályok
Az idő rohan. Tudom, ez akkor is egyértelmű lenne, ha nem lenne itt a következő beszámoló ideje, de így ha akarnám sem tudnám nem észrevenni, hogy a napok milyen hamar válnak hetekké, hónapokká. Nehéz most az elmúlt időszak eredményeiről írnom, mert finoman szólva nem vagyok rájuk büszke.
Nem vagyok mintanyelvtanuló. Ez most már egészen biztos.
Görcsöltem is rajta rendesen, hogy a hullámzó teljesítményem hogyan mutat majd a blogon, de aztán arra jutottam, hogy mi van ha másnak is ilyen küzdelmes egy idegen nyelv elsajátítása? Ha más is azt gondolja, hogy csak neki okoz gondot, ami amúgy könnyűnek tűnik?
Ezért úgy döntöttem felvállalom a hibáimat és a nehézségeimet, mégha ez nem is a legkellemesebb érzés.
Amikor elkezdtem Bálint módszereivel fűszerezett némettanulást, óriási lelkesedéssel és energiával vetettem bele magam, tulajdonképpen eköré építettem fel az életemet.
Aztán nehezedtek a körülmények, és egyre kevesebb energiám maradt tartani azt a tempót, amit elvártam magamtól.
Közbejött az élet, ahogy mondani szokták.
Lelkes egyetemistaként igyekszem a lehető legjobb eredménnyel vinni a tanulmányaimat, hajtom magam rendesen, ha tanulásról van szó. Mindehhez hozzádob a szinte rögeszmés németezés és kész a kiégés tuti receptje.
Nagyon elfáradtam a vizsgaidőszakra.
Akkor azt gondoltam, hogy néhány hét szünet még belefér, így a vizsgáimra koncentráltam és szépen lassan teljesen elhagytam a precízen beosztott napi németadagomat.
Nyugtatgattam magam, hogy ez még nem a világ vége, majd ha befejezem a vizsgáimat…
Aztán befejeztem a vizsgáimat, mire az életem más terültete fordult meg fenekestül.
A német pedig nem hogy nem került vissza a hétköznapokba, még jobban háttérbe szorult, megfűszereződve egy jó nagy adag bűntudattal és önostorozással.
Plusz az ördögi körrel, ami egy kérdés köré rögzült: hogyan vehetném fel újra a fonalat, amikor már annyira elcsúsztam a tervvel, hogy szinte lehetetlennek tűnik besűríteni a megmaradt időbe azt a sok elhalasztott anyagot?
Egyre inkább úgy éreztem, hogy képtelenség, ezért inkább már bele sem fogtam. (Azt hiszem nem lövök le nagy poént, ha már most megjegyzem, hogy nem ez a jó megoldás.)
Ez az állapot stabilan kitartott egészen pár nappal ezelőttig. Aztán jött az a bizonyos szorongás, amit amiatt éreztem, hogy a sikertelenségemet még itt a blogon is meg kell osztanom és végül ez segített letisztázni, hogy hogyan szedjem össze magam és folytassam a tanulást ott ahol abbahagyam, hogy eljuthassak oda, ahová eredetileg elterveztem.
Először is, el kell fogadnom, hogy ez az időszak most ilyen volt és kész.
Nem úsztam el helyrehozhatatlan mértékben, és attól még mert nem a legjobban sikerült az elmúlt etap, közel sem leszek kevésbé képes végigvinni a nagy tervet. Lehet, hogy a csatát elvesztettem, de háborút nem.
Megtapasztaltam milyen az, amikor a túleröltetés padlóra küldi a motivációt, és a kényszer a lelkesedés rovására megy.
Most már tudom, mi az amire vigyáznom kell, amit el szeretnék kerülni a későbbiekben. Elég időm van a nyelvvizsgáig, és ha sikerül újra elkötelezem magam és feszültség nélkül az örömökre koncentrálva folytatni tudom a német nyelv elsajátítását, biztos vagyok benne, hogy sikeresen végigviszem a projektet.
Szükségem van segítségre, egy külső löketre, ez biztos, ezért elkezdek anyanyelvű tanárral tanulni heti egyszer, kétszer, amennyire az erőforrásaim engedik. Újra felveszem a kapcsolatot a német nyelvű ismerőseimmel, és igyekszem a lehető legtöbbet kommunikálni.
A céljaim maradnak az előző beszámolóban leírtak, megpróbálva egy kicsit kevésbé sematikusan folytatni a teljesítésüket.
Összességében az elmúlt hónapok legnagyobb tanulsága, amit persze már sokszor sokféleképpen olvastam tanácsként, és ami igazából lehetne akár a nyelvtanulás aranyszabálya is:
Nem szabad teljesen leállni a nyelvvel egyetlen napra sem. Most értettem meg igazán, hogy ez mennyire nagyon lényeges. Ha egy napra találtam kifogást, találtam a következőre is, míg végül már kifogásra sem volt szükségem. Ennek az egyszerű tanulságnak a betartása a legnagyobb fogadalmam a következő időszakra, a legfontosabb célom pedig, hogy sikerüljön játékká formálni a „csak azért is megtanulok németül” hozzáállásomat.
És persze az, hogy a következő beszámoló feszengő vallomás helyett csupa sikerélményről szóljon. 🙂
Azért volt sikerem is!
A sok nehézség ellenére azért akadtak sikereim is. Fontosnak tartom ezeket is számba venni – az ember a szósz mélyén hajlamos elfeledkezni róluk. Tehát:
Az elmúlt időszak sikereként nem tudok felsorolni precízen elvégzett feladatokat, vagy pozitívan megerősítő eseményeket, belső változásokat viszont igen.
Gyakorlott újrakezdőként már nagyon sokszor eljutottam a „kész, eddig sikerült” határig és eddig mindig feladtam. Most nem fogom. Hogy hol lesz a vége, nem tudom, de nem is ez a fontos. A lényeg, hogy lépek egy nagyot és haladok tovább.
Ezt fogom másképp csinálni
- Minden nap felkérek valakit számonkérőnek, hogy egy 10 percben beszámoljak az aznapi teljesítményemről, és hogy gyorsan átfussuk a tanult szavakat.
- Minden héten gyakorlok anyanyelvű tanárral.
- A hét elején beirogatom a naptáramba, hogy melyik nap mettől meddig szánok időt a németezésre.
A következő összefoglaló április közepén esedékes, addigra szeretném elérni az előzőekben kitűzött célokat (lásd a cikk elejét).
—————-
Szerintem nagy bátorság volt Zsófitól mindezt leírni, beismerni, hogy nem vagyunk szuperhősök, az élet mindig produkál valami meglepetést és mindig közbe fog jönni valami. Egy nyelvet megtanulni hosszú idő és mindig lesznek akadályok. Az ő példája is azt mutatja, hogy egyszerűen csak el kell dönteni, hogy továbbcsinálja az ember addig, amíg el nem éri a célt. Én meghajlok előtte. – Bálint
